Török Csaba06-70-229-13-13 (08-23 óráig, hét végén és ünnepek alatt is), matematikus1@gmail.com
Életkor:
Végzettség: matematikus
Foglalkozás:
Max. szintközépiskolai
Tanulónál-
Saját helyszínen5. ker. Astoria
Óradíj9500 Ft/45 perc
EgyébHATÉKONY ÉS LELKIISMERETES OKTATÁS, TEHETSÉGGONDOZÁS AZ ASTORIÁNÁL, AKÁR ANGOL VAGY NÉMET TANREND SZERINT IS!
Kiváló eredményű ELTE matematikusi diplomával és országos fizika tanulmányi versenyi helyezéssel a legfelsőbb szintig segítséget tudok nyújtani a tanuláshoz, akár a különösen elfoglaltaknak vagy a tanulmányaikban éveket kihagyó, önbizalomhiányos, tanulási nehézséggel küzdő diákoknak is. Sokéves tapasztalat alapján mondhatom: nincs reménytelen eset! Vészhelyzetben akár kora reggel, késő este vagy hét végén is tudok segíteni, de a biztos eredmény érdekében jobb elkerülni a kapkodást.
Koromból fakadóan (negyvenes) a munka mellett tanuló korosztállyal is könnyen szót értek, és nagyon türelmes vagyok. Koncentrációzavarral vagy egyéb tanulási nehézséggel küzdő diákok testre szabott egyéni oktatását is vállalom.
Azon kisszámú tanárok közé tartozom, akik középiskolásokat három tárgyból is (matematika, fizika, kémia) segíteni tudnak. Ez különösen hasznos lehet, ha a fő problémás tárgy mellett esetenként, pl. dolgozat előtt másik tárgyból is szükséges egy kis támogatás.
A közös gyakorlás mellett minden esetben adok házi feladatot, így csak akkor lépünk tovább, ha diákom valóban képes önállóan megbirkózni a feladatokkal. Ennek köszönhetően a közös munka már rövid távon az osztályzatokban megmutatkozó eredménnyel jár.
Szívesen fogadok magyar vagy külföldi diákokat az angol nyelvű iskolákból (British School, Britannica, Milestone, AISB, SEK, BME IS, ICSB), akiket bármely nemzetközi vizsgaszintre fel tudok készíteni matematikából, fizikából és kémiából is (pl. IB SL/HL Diploma, GCSE A-Level, SAT, ACT, GMAT, STEP, GRE). Német nyelven tanuló magyar diákok korrepetálását is vállalom, valamint felkészítésüket az osztrák, német vagy magyar rendszerű érettségire matematikából és fizikából. Több száz idegennyelvű tankönyv és feladatgyűjtemény segíti a helyszínen a hatékony munkát, így bármely igénynek meg tudok felelni. Az oktatás díja idegennyelvű tananyag esetén 11.000 Ft/45 perc.
Tehetséggondozást, versenyfelkészítést is vállalok a matematika vagy fizika iránt mélyebben érdeklődők számára, az általános iskolai versenyektől (Bolyai, Zrínyi, Kalmár, Öveges) egészen az OKTV szintjéig. Ehhez rendelkezésre állnak az elmúlt 20 év feladatsorai valamennyi nagy hírű verseny esetében. A tehetséggondozás díja 12.500 Ft/45 perc.
Az órák hossza rugalmasan igazodik a tanulmányi célokhoz és a diák terhelhetőségéhez, így 45 és 120 perc közötti lehet.
Az órákat az Astoriánál tartom jól felszerelt, csendes, légkondícionált irodában, mely a Belvárosból és a legtöbb egyetemtől 15 perc alatt elérhető, valamint fiatalabb vagy külföldi diákok számára is biztonságosan megközelíthető.
A fenti tárgyakon túl a matematika csaknem valamennyi ágát a legfelsőbb szintig oktatom (pl. komplex számok, differenciálegyenletek, mátrixszámítás, diszkrét matematika, kvantitatív módszerek).
Tanulópároknak az ÓRADÍJ CSUPÁN 5.500 FT fejenként (magyar tananyag esetén)! A díjról természetesen számlát tudok adni. Nem kínálok zsákbamacskát: soha nem kérem az óradíj előre fizetését, se egy hétre, se egy hónapra. Diákjaim és az elégedett szülők ragaszkodása miatt nincs is szükség ilyesmire. Eseti óralemondáskor mindig igyekszem helyettesítő időpontot találni, ugyanakkor magas óraszámomra tekintettel aznapi lemondás esetén a foglalkozás szokásos díja 50%-ának megtérítését kérem.
Tanít méganalízist, kémiát, lineáris algebrát, matematikát, operációkutatást, statisztikát

Horváth Attila06-70-222-13-79, horvath.attila.mat.fiz.kem@gmail.hu
Életkor:
Végzettség:
Foglalkozás:
Max. szintközépiskolai (emelt érettségiig)
Tanulónálmegbeszélés szerint, több helyen is lehetséges. Buda, Belváros, Zugló, Angyalföld, Ferencváros, Budaörs
Saját helyszínen-
Óradíj7000 Ft/90 perc
EgyébAz ELTE TTK-n és a Műegyetemen végeztem. Matematika-fizika tanári és vegyészmérnöki diplomával rendelkezem. Matematika szakos gimnáziumban érettségiztem előzőleg, ahol tanulmányi versenyeket nyertem mindhárom tárgyamból. Sok éve oktatok, korrepetálok magántanítványokat az általános iskolától az emelt szintű érettségi felkészítésig, esetenként azon túl is. A tanítványaim egy idő után általában megszeretik az adott tárgyat, és belelkesednek. Az órák oldottak, feszültségmentesek, kellemesek, de tárgyszerűek és hatékonyak, nincs üresjárat. Alkalmazkodunk az iskolai tanmenethez, de közben pótoljuk a hiányzó alapokat, és megtanulunk feladatot, problémát megoldani. Érettségire, tanulmányi versenyre való felkészüléshez speciális feladatokat adok. Szívesen vállalok komoly nehézségekkel, nagy lemaradással küzdő, de előrejutni akaró tanítványokat is.
Rendszerint házhoz megyek, mivel Budapesten sokfelé vannak tanítványaim, akiknek drága az idejük. Mivel ez sok utazással jár, 90 percnél rövidebb órát általában nem vállalok. Találkozhatunk 'semleges' helyszínen is. Hétvégi és délelőtti tanítás lehetséges, valamint intenzív felkészítés is. Ha épp tanítok, akkor nem veszem fel a telefont, de a számkijelzéses hívókat, SMS-t küldőket visszahívom.
(Figyelem! Az e-mail cím végződése .hu és nem .com!)
Tanít mégkémiát, matematikát

Ladócki Viktor+36-30-935-29-73, ladockiviktor95@gmail.com
Életkor: 23 év
Végzettség: egyetem
Foglalkozás: gépészmérnök
Max. szintközépiskolai
Tanulónálonline
Saját helyszínen5. ker. Múzeum krt.
Óradíj5000 Ft/60 perc
EgyébÁltalános, középiskolai tanulók, egyetemisták figyelem! Nehezen boldogulsz a matekkal és a fizikával? Szeretnél felzárkózni a tananyagból, osztályozó vizsgára készülsz, és jól jönne a segítség? Érettségi/felvételi előtt állsz, vagy csak szeretnél átfogó ismereteket kapni a fent említett tárgyakból? Keress bátran!
Vállalt tantárgyak/programok:
-Matematika (Általános iskola, Középiskola, Egyetem)
-Analízis (Egyetem)
-Statisztika, Valószínűségszámítás (Egyetem)
-Mechanika (Középiskola, Egyetem)
-Statika (Középiskola, Egyetem)
- Dinamika (Középiskola, Egyetem)
- Szilárdságtan (Egyetem)
-Hőtan (Egyetem)
-Áramlástan (Egyetem)
-Programozás (Középiskola)
-Microsoft Word, Excel
-3D modellezés Solidworks vagy Inventror programmal
-2D rajzolás Autocad programmal

ÉRETTSÉGIZŐKNEK
Idén fogsz érettségizni? Akár csak ?átcsúszni? szeretnél belőle, akár magas pontszámot elérni a tovább tanuláshoz érdemes eljönnöd. A feladatok érthetően lesznek elmagyarázva úgy, hogy mindenki megértse őket. Gyere el csoportos érettségi felkészítőre, ahol a korábbi évek érettségi feladatsorai lesznek megoldva és részletesen elmagyarázva érhetően. Helyileg Budapest belvárosában (Váci utca) lesznek a felkészítők minden szerdán 17:00-20:00-ig. A felkészítés ára 3000 Ft/alkalom. Bővebb információk:
Weboldal: https://matek-erettsegi.hu/csoportos-felkeszites/
Facebook: https://www.facebook.com/matekerettsegibp
Email: info@matek-erettsegi.hu

EGYETEMISTÁKNAK
Sok olyan egyetemistával találkoztam, akik az érettségi után 4-5 vagy 10-15 év után kezdték újra tanulmányaikat az egyetemen. Természetesen az évek során a napi matematikai műveleteken kívül nem sokat használtak például exponenciális, logaritmikus vagy akármilyen függvényeket, halmazokat, számtani és mértani sorozatokat, így ezeket érthető módon elfelejtették, viszont az egyetemeken nem kerülhető el a matematika és ezek az alapjai az ott tanultaknak. Ha ezek nem mennek a deriválás integrálás sorozatok témakörei sem fognak menni. Én segítek ezen témakörök felzárkóztatásában. Ha ezek mennek és az egyetemi dolgokkal akadtál el abban is tudok segíteni. Analízis témaköreiből (deriválás, integrálás, komplex számok, sorozatok, határértékek, monotonitás stb.) segítségedre leszek.

CSOPORTOS FELKÉSZÍTÉS
Ha valamiben elakadtatok az osztálytársaiddal/csoporttársaiddal, vagy a tanárotok nagyon rosszul magyaráz és semmit sem értetek, gyertek el 2-en vagy akár 3-4 ?en (maximum 10 főig tudok csoportos órát tartani). Akár témazáró előtt, akár vizsga/zh előtt is tudtok jönni, hogy átbeszéljük azokat, amik nem voltak világosak. Ugyanúgy kérdezhettek mintha egyedül mennétek el tanárhoz, viszont árban sokkal jobban kijöttök, mintha mindenki egyesével menne el tanárhoz. Ár megbeszélés szerint.

RÓLAM
23 éves vagyok, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végeztem gépészmérnökként, így tudni fogok válaszolni az olyan kérdésekre (amikre az általános vagy középiskolai tanárok nem mindig tudnak) hogy: ?Ezt hol fogom használni a későbbiekben?? vagy ?Ezt kik használjak és hol?? Koromból adódóan nincs 10-20-30 éves tanítási tapasztalatom, viszont több éves tanítási tapasztalattal rendelkezem, jobban kijövök a diákokkal, mint az idősebb tanárok, könnyű velem megtalálni a közös hangot, az órák jó hangulatban telnek. Számomra fontos, hogy a diákok megértsék az anyagot, egy dolgot többféleképp is eltudok magyarázni, szemléletes való életbeli példákkal. Az órákon megbeszélt feladatokon túl a diákoknak különböző hasznos linkekkel, megoldó excel fájlokkal tudok szolgálni, amik az otthoni gyakorlást, ellenőrzést segítik.
Árak:
5000 Ft/ 60 perc (minden tantárgy és program)
7500 Ft/ 90 perc
10000 Ft/120 perc
Ezek az árak online órákra is vonatkoznak.
Elérhetőségek:
E-mail: ladockiviktor95@gmail.com
https://www.facebook.com/viktor.ladocki.73
Skype: ladocki.viktor@outlook.hu
Telefon: +36305034596
Ha nem tudom felvenni a telefont mindenképpen visszahívlak.
Helyileg a belvárosban tartom az órákat az Astoria és a Kálvin tér között, ami jól megközelíthető tömegközlekedéssel (2,3,4 metrók, 47,49 villamosok, 5,7,8E,9,15,100E,108E, 110,112 133E, 178,115 buszok, 83 troli mind 1-2 perc sétára tőlem). Megbeszélés alapján lehet máshol is. Amennyiben ez nagyon távol esik tőled, vagy nem is vagy budapesti az sem jelent problémát, ugyanis online (skype vagy messenger) is tartok órákat.
Tanít mégalgebrát, analízist, AutoCAD-et, Excel-t, geometriát, lineáris algebrát, matematikát, mechanikát, statikát, statisztikát, valószínűségszámítást



VISSZALÉPÉS AZ ELŐZŐ OLDALRA