Herbály Attila+36-70-566-53-49, herbalyattilaschool@gmail.com
Életkor: 47 év
Végzettség: matematikus (ELTE)
Foglalkozás: matematikus (ELTE)
Max. szintegyetemi (angolul is!)
Tanulónálinterneten vagy megbeszélés szerint
Saját helyszínenBiatorbágy
Óradíj39900 Ft/1 hét
Egyéb Sokan 'gyerek-coach'-nak tartanak. Én kutató matematikusnak tartom magam aki egy életnyi kutatási időt és energiát tett az emberi - főleg a gyermek - agy szerkezeti, strukturális és szoftveres felépítésébe, ezért gyakorlatilag 'új szoftvert'-t írok a diákjaim agyszerkezetére.
Így minden diákom sikeres lesz, még akkor is, ha már mind tanárai, mind szülei lemondtak róla.
A lelki és a logikai fájdalompontokat(rossz emlékeket) is kezelni kell.
A hogyanok és miértek megtalálása az én feladatom. Eddig még egyetlen diákom sem volt, akinek ne tudtam volna segíteni, és eközben eltelt 25 évnyi kutatási periódus, és sok évnyi praxis.
Szájról szájra terjed a hírem! És ez jól is van így, mert így igaz.
Ezt a hirdetést azért látod, mert szeretnék lehetőséget biztosítani azoknak is, akik nem ismerik valamelyik tanítványomat, hiszen azoknak a gyerekeknek és fiataloknak is segítek, akiknek már csak én maradtam, mint utolsó esély.
Összetett dolog ez: nyugodt, kiegyensúlyozott és logikus agyszerkezetet létrehozni.
Amit hazaviszel magaddal: egészen új és sikeres agyi szoftver.
Az ár: heti 39.900.-Ft, mely tartalmazza a befektetett időt, sok órányi elemzést.
www.herbalyattilaschool.hu
Tanít méganalízist, gazdasági matematikát, geometriát, matematikát



VISSZALÉPÉS AZ ELŐZŐ OLDALRA